Ma olvastam Veronika meg akar halni-t (mindenkinek ajánlom), és elgondolkodtam. Vajon mi lenne velem a hugom nélkül. Ma kilenc éves. És nem vagyok jó testvér. Nem veszekszünk, de nem foglalkozok vele eleget. Állandóan a szobámban kuksolok, zenét hallgatok, de inkább gépezek. Egyfolytában. És ez nem T hibája, de õ is közrejátszik benne, hogy ennyire függök ettõl a szartól. 3 éves korom óta gépezek, szeretem. De már kicsit túlzásba vittem. Amíg beteg voltam, egyfolytában búgott az ölemben, és ma is fönt voltam végig. Elég. Elég volt ebbõl. Én irányítom az életem, és nem a gépem, nem a szerelmem, nem az msn, a facebook, és egyéb dolgok. Le kell szoknom errõl a függõségemrõl, a túlzott kommunikálásomról, és kicsit foglalkoznom kell azzal ami igazán lényeges, a hugommal, a családommal, a festészettel, az olvasással, az ajándékokkkal, amiket nekik csinálok. A szerelmem mindig ott lesz, és legalább nem fognak azzal telni a percek amikor itt van, hogy nézünk egymásra nagy szemekkel, mert már mindent kibeszéltünk gépen keresztül. Legalább lesz mirõl beszélgetnünk.

Szóval most arra jutottam, hogy fegyelmezem magam, és kicsit rendet teszek magamban, itthon, és akkor, talán elõveszem a gépet. Kitudja ez meddig fog tartani...