Tanulok. Alszok. És próbálok nem gondolkodni. Csak élni, de éppen ezért nem élek.
Próbálom túlélni önmagam. Irónikus.
Bogár beteg. Otthon van, és pihen. Tegnap benéztem hozzá egy picit, de tényleg csak egy picit, hogy megnézzem, hogy van, aztán mentem is tovább, a logopédushoz. Aztán gitárra mentem, aztán húsz perc késés után apa felvett. Kicsit ácsorogtam kint a hidegben, pedig Dani még fel is ajánlotta, hogy elvisz egy darabig, de inkább kihagytam.
Este meg rosszul voltam, így csak Dórival beszélgettem meg Csvel, és le is feküdtem aludni. Ma meg alig bírtam felkelni, de muszáj. Töri volt, és az fontos. Biosz volt az elsõ, nem volt semmi, kivettem a feleletszabadágomat, de jófej volt, összetépte, és mondta, hogy most két hétig nem felelünk, utána tz, szval ne vegyük ki. Törin nem feleltünk, meg mondtam BGnek h rosszul voltam, nem tudtam megcsinálni a feladatokat, erre mondta h Jaj Chu ne szórakozz, tudom h jól tanulsz, majd lemásolod a többiekrõl o.O :D
Volt lukas, fizika házit írtunk a kanapén. Aztán fizikán nem volt semmi, matekot most megint értem, megint megy, csak oda kell figyelni. Törin meg nem volt semmi. Siettem utána, mert elmaradt a faktom, és elértem a gyorsítottnál is hamarabbi vonatot, szóval már egy órája itthon vagyok.
Amúgy nem tudom ki olvassa ezt, és én minek írok le ilyeneket. De nem baj :D Kell ez is. ^^
Puszilok mindenkit. Chu