Úgy, de úúgy szeretek elveszni a karjai közt. Szeretem ahogy cirógatja a hátam miközben én majdnem meghalok a bánatba. De nem szól semmit, csak szorosan magához ölel, és ott van nekem. Ringat finoman, és én pár perc alatt megnyugszom, megtisztulok. Letörli a könnyeimet a kezével, és apró csókot nyom az arcomra, és látom, hogy aggódik miattam, a szemeiben. Hiába mosolyog, nem érti mi bánt, és kérlel hogy mondjam el de olyan nehéz..nehéz bármilyen szót is kinyögni a jelenlétében. De mégis nekiállok, és elmondok mindent, õ pedig türelmesen végighallgat, közben pedig simogat, nyugtatgat. Pár perc múlva pedig már olyan,mintha sosem létezett volna bánat, szomorúság, csak mi ketten ezen a Földön. ♥