2011.05.26.
22:13

Írta: kicsiszörny

kicsit õszintén.

8 óra. azt hittem meghalok, de mégsem. Rövid gatyába mentem, és reggel hideg volt. Aval nem találkoztam szerencsére.

Aztán túléltem mégis csak ezt a nyolc órát. Biosz doga, töri, lukas-napozás, fizika-agyfasz, matek-felelnem kell majd valamikor, töri, dupla spanyol. Úgy volt, hogy spanyol után hazarohanok, eszek, fürdök és már megyek is vissza a Gálára mert hugom fellép.

Na hát erre felhívott T. Már azt hittem baj van, mert megbeszéltük h fél hatkor találkozunk, de szerencsére csak annyi volt, hogy együtt töltöttük a délutánt és keszin felszállt a vonatra. ^^ Meg Cs is megvárt engem, pedig elmaradt az uccsó két órája.

Aztán hazaértünk, anyáék elmentek. Tvel szerelmeskedés..:$, gyors átöltözés, sietés. A fekete új ruhámban mentem amit nagyon imádok, és jól is állt, és tök jól éreztem magam benne^^ Hatkor elõadás nyolcig, Hugii nagyon ügyesen néptáncolt meg énekelt a kórussal. 

Itthon most Adyt tanulok de faszom kivan nem is szeretem és nincs kedvem hnap duplaórában fogalmazást írni..:D és ha ez most nem lenne anyáék kikérnének és együtt mennénk le PÉCSSSRE<3, aztán meg Dunaújvárosba hazafele a kutyuéért:( Hülye Honti.

De hnap megint Tééé. meg hnapután is^^

és igen, úgy tûnik õ kellett a lelki jólétemhez mert most megõrülök a boldogságtól annyira szeretem^^ 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlemonster.blog.hu/api/trackback/id/tr815980821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása