Annyira jó. Itt ülök a gép elõtt, és sírok, de nem tudom miért. Tök jó napom volt eddig. Csak meghallottam a Slikpnot számot,azt a bizonyosat, amitõl felkavarodnak az érzelmeim és felgyülemlenek. Félek, ezzel is csak a Szörnynek tettem jót, segítettem neki kiszabadulni. Pedig jó mélyen bezártam, nem akarom hogy mégegyszer törjön-zúzzon a lelkemben.
És nem, nem akarom kivételesen tudni mi bajom. Nem akarok vele foglalkozni.Mégis.
Csömi nem ír, és faszom nagyon gyûlölöm õt most. Tudjátok miért? Mert amikor kell neki valami, akkor kurvajó, hogy ott vagyok. Ilyenkor mindig érzem az esélyt, hogy közelebb kerülhetünk egymáshoz, hogy végre van egy lánybarátosném, aki megért, aki talán ismét a legjobb barátnõm lehetne, erre amikor megkapja azt a valamit, vagy már nincs olyan jókedve, akkor. Ennyi. Levagyok szarva. Tegnap is itt bunkózott velem msnen, aztán meg köszönés nélkül lelépett este, pedig nem szokott ilyet. Mindegy, nem értem. De komolyan már leszarom.
Aztán kezembe került az Évis CD. Faszom. Nem akarok többet Rájuk gondolni. Marcsira, Évire, a többiekre.
Újabb sírás.
Túljutok valaha ezen?
Csak a Szörny ne szabaduljon ki. Asszem egy kis fagyi segít.
Kéne egy legjobb barátosné de nincsen. Eltûnt.
Na, szerintem tanulom a tételeket, meg egy kis Tbeszélgetés, és biztosan jobban leszek:)
