Vannak dolgok, amiket nehezen viselek.

Az egyik ilyen, ha nem hisznek nekem. Ha látom valakin, hogy ahha, persze....biztos hogy emiatt nem tudtál eljönni. Vagy áhh, értem....

A másik, ha T, vagy akárki más, gyerekesnek hisz. Nem vagyok az. Ez egy külsõ. Sokkal mélyebb érzéseim vannak mint sokan gondolnák. Attól hogy jókedvû vagyok és kimondom amire gondolok, még nem vagyok egy mindenre rácsodálkozó naiv kisgyerek.

A harmadik, ha valami nem úgy történik ahogy elterveztem. Nem, ez nem az hogy nem tudom megvenni a legújabb trendi tütyütáskát, ez az, amikor kitalálok valamit a hétvégére, beleélem magam, aztán puff. Rábasztam. Ez nem hiszti. Ez csak...nemtudom.

Ja és hát a negyedik, amikor emberek úgy ítélnek meg hogy nem ismernek...ez a kedvencem mind közül. Vagy amikor a hátam mögött kibeszélnek. De szeretem..

Nekem is vannak hibáim, tudom. Nem vagyok rájuk büszke. Régen jóbarát voltam, most nem vagyok az.Mostanság csak jóbarátnõ vagyok. Lusta vagyok. Néha elkényeztetett. De tudok szeretni, még ha néha nem is mondom ki, nem éreztetem.

Nem kell félreérteni! Ez csak nekem szól, hogy kiírjam minden gondom.

Amúgy ma egészen szarul indult a napom, reggeltõl. Fél egyig-egyig dórikámmal beszélgettem itt msnen, aztán ledõltem, fél tízkor pedig arra ébredek hogy jól levagyok baszarintva. Eleve azt álmodtam, hogy drága Brigitte Tünemény Meridien bejelentette hogy Tvel gyereket vállalnak. Elõször örültem-mert ez egy álom, bár már ott sem csíptem a csajt,- aztán elkezdtem filózni, hogy hoppáré, hát T az én barátom és nem az övé. Következõ kép már az volt a fejemben, ahogy rájuk nyitok miközben T éppen Brigittén vonaglik....annyira megvoltam zavarodva hogy a valóság és az álom összekeveredett a fejemben, és ezt az egészet olyan valóságosan éltem meg hogy már szakítani akartam Tvel, talán még fel is ébredtem...lázálom szerûség volt az egész.

Aztán reggel fél tízkor egy nagy fény, anyám kitárja az ablakot, hogy mit képzelek hogy éjjel egyig gépezek, ma elveszi tízkor...és bázd, elfogja venni....-.-

Így indult a reggelem.

Aztán meg nagyinál ebéd, ami jó volt. Aztán itthon is jó volt. Aztán megint le lettem baszarintva.

Egy kicsit sokkk már a család. Óhh,és Csömi is most bevágta a durcát, mert mondtam neki hogy nem tudok nála ottaludni, mert pakolunk. Igen, ilyenkor van az hogy hogy magyarázd el valakinek h tényleg lenne kedved, de egyszerûen nem tudsz mit csinálni???! Ha nagyon elkezdem magyarázni h de tényleg, meg hidd el, akkor meg nem fogja. És ilyen faszságokkal vesztem el a barátaimat.

Azt hiszem, ennyi lelkifröccs elég mára. Tvel hetek óta nem voltunk együtt, és ma felhoztam az ötletet, hogy átmennék, erre megint le lettem cseszve hogy de megint pakolni kell, õ alkalmazkodjon ne én, meg mit képzelek én...menjünk be együtt a könyvekért, azt csõ. jöjjek haza.

Asszem most lett elegem a családomból.^^ Meg úgy mindenkibõl.^^