Na, hát a mese.
Pénteken délután ötkor indultunk a keletibõl, és egészen Földvárig mentünk. Egész úton kártyáztunk meg beszélgettünk, Földváron meg a sötétben megtaláltuk a vízcsapot meg a fõkapcsolót. Huh. Aztán tescóban italválasztás, go vissza, punnyadás. VV-t nézettek velem-pedig rühellem, de ez van. Ezeken röhögtünk, aztán meg lesétáltunk a partra, ahol ember nem volt. Iszogattunk, és beszélgettünk, és gyönyörû volt minden*-* Hazafele már kész voltunk, Uli nyakába ugráltunk, otthon is kártyáztunk meg satöbbi. Fél háromkor lámpafényben kidõltünk, bár én elõtte kétszer is elbóbiskodtam a szõnyegen. Délben keltünk, utána tescóban vettünk reggelit, lesétáltunk a partra, majd egy másikra is, végül pedig haza. Virslit fõztünk és csináltunk hotdogot, amit elcsomagoltunk az útra:D Aztán irány az állomás, ahol elértünk egy hamarabbi vonatot, de sietve. Vonaton punnyadás, meg kártyázás, ugyanúgy. Itthon meg fél kilenckor már itthon voltam. Furcsa volt. Jó is, rossz is.
Hmm. Hát ma. Fél hétkor kelés, anya bevitt pestre. Négy óra táncika. Beszéltem palotás tánc alatt a Metallicacipõs sráccal, aki tök idióta de aranyos:D:D kibeszéltük a cipõnket:DDD Ulival bénázás( és nem én voltam höhh). TÁncika után ruhapróba. Én palotásruhát próbáltam ami tök széép*-* És nagyon hasonló lesz a miénk. Wááh.*-* Majd ha lesz kép rólam akkor rakok fel(: A keringõ meg nem fekete lesz. Amit bánok is nem is, mert a fekete élõben csalódás volt nekem. Nem hímezve volt az anyag csak rábaszarintva. Fura. Valami lilásfehéres lesz, ami egész jól néz ki (nekem annyira nem jön be), de fehérben akarjuk mert lilán olyan furcsa....mindegy, lehet jobb is így, nem lázadozva.:\ (Feketeruhát akarom basszuskulcs)
Összeségében ennyi, tanulni kéne, takarítani de kedv nincs.Jah, és persze a mesébõl ne felejtsük ki, hogy ma spontánrandi Bogárral*-* Mert már nem bírtam tovább, és épp keszin voltam, nagyimnál. Szóval negyed órás, csókolózós, sétálós randi volt.^^