A teája fölött merengett. Elõtte a búgó számítógép.
- Miért nem változol meg sose?- kérdezte a másik.
- Nem tudok- felelte. - Vagyis tudok...de nehéz. Nagyon.
- Senki nem mondta, hogy könnyû- válaszolta, és finoman a vállára hajtotta a fejét. - De sosem szabad feladni. Muszáj elviselni az állandó hiányt, hogy azután valami teljessé tegyen minket. Muszáj szomorúnak lennünk ahhoz, hogy utána örömünkbe sírjunk.
- De nem bírom már...-csuklott el a hangja.
- Jólvan, ne sírj. Bírni fogod, mert bírni kell- mondta, és eltûnt a lelkében egy idõre.
