2013.04.05.
23:01

Írta: kicsiszörny

éjszakázás

Tegnap kicsit pörgõs, nem tanulós napom volt. Reggel pakoltam, takarítottam, mert utána mentem Tibizni, azután meg Ciccnél aludtam.

Tibinél jól elvoltunk, újonnan rákattantunk pár sorozatra, azt mutogattuk egymásnak, meg aludtunk, meg huncutkodtunk. Fél kettõkor találkoztunk, és úgy volt, hogy hatig, hétig nála leszek, mert Cicc kábé akkor ért volna Keszire. De Ciccet a gonosz fõnöke tovább tartotta bent, így én is bizonytalan ideig maradtam Tibinél.

Fél nyolckor hívott Cicc, hogy egy óra és Keszin van. Én ezt Tvel negyed kilenckor közöltem, hogy akkor lassan mehetünk( mert kapott kocsit és elvitt!!!!!). Néz rám: egy óra múlva??? mondom negyed kilenc van, cica. - Negyed kilenc van??? Édes volt nagyon :D

Na, aztán kocsiba pattantunk, és elmentünk Cicchez, de mivel nem volt még otthon, így lementünk a Dunapartra. Nagyon jó volt*-* Néztük a Dunát a kocsiból, meg a szomszédos Szentendrét, közben 60-as évek beli slágereket hallgattunk. Ahh:D Jó volt. Elsõ kocsis randink ( bár én már furikáztam vele, az nem volt ilyen izgi:D). 

Utána elvitt Cicchez, elbúcsúztunk. Cicc már várt rám, ettünk pizzát, parlament tévét néztünk és röhögtünk éjfélkor, meg aludtunk, dumcsiztunk, ilyenek.:D Ma meg tücsköt voltunk venni, meg úgy volt, hogy megejtünk egy szolit is, de már nem volt idõ rá. Kicsit sietés volt az egész, mert dolgoznia kellett menni..:/ namindegy. Olyan fél kettõ körül végzett mindenki- anya, Cicc, T,- de csak kettõ embert tudtam összeegyeztetni, így T ma olyan fél négy körül jött át.

Ma igazából nem sok mindent csináltunk. Rakott fel progikat a gépemre, bújtunk, beszélgettünk, megcsodálta a Cicc által készített barbiepicsasminkem:DD, vacsiztunk, aztán ment. Most hétvégén nem is talizunk, mert õ nem ér rá, nekem meg tanulnom kell, szóval majd hétfõn. Addig kemény latintanulás, meg fordítás, olvasás, ilyenek..:DD:( 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://littlemonster.blog.hu/api/trackback/id/tr415979853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása