Csütörtök este beszéltük Tibivel a pénteki programot, amikor kiderült, hogy én ott alszok..:D Hát, meglepõdtem, meg õ is, mert kedden már ottaludtam, de végülis jól jött ki a dolog.^^ Legalább kiderült, mert nem úgy készültem volna különben.
Tegnap az egész szobámat kitakarítottam, rendet raktam, porszívóztam és miegyéb, utána meg szõkítettem, gyantáztam, fürödtem, szóval próbáltam magam rendbe vágni, amennyire lehet :D Nem is tudtam elkészülni idõben, szóval kis csúszással indultam el. A vonatok terrrmészetesen nem mentek, szóval helybõl a volánbusz felé igyekeztem.
Azt persze elfelejtettem, hogy valószínû mások is így gondolkodnak...jó, oké, végig álltam, de egy talpalatnyi helyem nem volt, és szoknyában magassarkúban, laptoptáskával azért nem buli...A buszsofõr is gonosz volt..:C és egy csomó segg nekem dörgölõdzött.
A buszozás után sikeresen leszálltam keszin. Tibi pont akkor jött meg a kocsival, napszemüvegben, kockás ingben..:3 nagyon édes volt!!
Elmentünk elintéztünk pár dolgot, amit kellett, majd gó haza. Itthon kicsit egymásnak estünk, pedig meg volt beszélve, hogy estig semmi (este pont, hogy nem volt semmi), majd németeztünk, anyujával utána meg tök jókat beszélgettünk.^^ Közben öcsijével játszottam, kockultunk megint :D
Este elbeszélgettünk, meg learckezeltem a drága szerelmem:DD Addig élvezte, míg mindenféle kencét rányomtam, amikor már nyomkodtam az orrát akkor volt szenvedés..:P Utána még punnyadtunk, olyan fél egy körül szerintem kidõltünk.
Reggel késõn keltünk, elrosszalkodtuk az idõt, aztán megjött a mama is, meeg minden, zajlottak az események. Fél tizenkettõ fele hazamentem, és sikeresen otthagytam nála a fogkefémet...:D
Hát ennyi. Most éppen elvagyok, segítek mindjárt anyának, aztán punnyadok, illetve tornázok. Egy hónapig!!! semmi csoki.