2014.01.10.
17:12

Írta: kicsiszörny

vizsga.

Reggel, nagyon gyûrötten, nagyon álmosan, lelassulva, felkeltem és nekiveselkedtem a mai napnak. 

Gergõvel már a vonaton megbeszéltük, hogy talizunk. Jó volt együtt menni, jól elvoltunk:D Ezer jegyzetet néztünk egyszerre, stresszeltük egymást, de végül hamar beértünk nyugatiba...Aztán már be is értünk olyan kilenc körül az egyetemre.

Tegnap halálra izgultam magam este, hogy hát semmit nem tudok, de végül ott már teljesen laza voltam. Olyan nevek voltak, hogy ihajj..:D tele volt latin kifejezésekkel, 40 kérdés, 50 perc alatt. jó. Olyan 23-mat tudtam biztosra, többire tippeltem, de végül kiosztotta egy óra múlva, éés 19 pont, ötös!!!!Hát, azt hittem hogy megõrülök, nagyon boldog voltam:)) Gerinek négyes lett, szóval õ is boldog volt:D

Viszont tök nagyot bakiztam..nevet kellett kitölteni, elõtte felsorolta, hogy kinek a felesége, meg kinek az anyja volt ez a NÕ, de mivel tudtam, hogy nem tudok rá válaszolni, át se olvastam. Láttam, hogy Aquitániai .... az emberke neve. Erre beírtam, hogy LAJOS!! Egy nõ nevére:D Hát nem én lennék...a tanár sztem direkt ezért mondta el a kérdésekre a válaszokat, hogy aztán ezt felolvashassa..:D

Mari, aki már többször nem lenézett, de elkönyvelt szorgalmas kis jókislánynak magában, megbukott. Pedig ma is úgy kezdte, hogy óhh hát neki lett volna két napja tanulni, de csak egyet tanult, de hát én biztos többet foglalkoztam vele. Utálom, amikor elkönyvelnek valakinek, aki nem vagyok. Nem, én nem vagyok se szendeszûz, se jókislány. Oké, lehet, hogy aranyos vagyok, és pici a méretem, és sokat vigyorgok..:D De ettõl még nem kell úgy nézni rám, mint aki nem szórakozik, csak egész nap tanul...bezzeg Mari nem költözik össze esküvõig a barátjával, mert akkor nem lenne tiszta a lelkiismerete...na mindegy, nem értem miért kell így nézni rám, és gimiben is ez volt..:/

Szóval ez volt. Gerivel még beugrottunk visszafele a nyugatinál, és könyveket vadásztunk. Megvettem 100 forintért a kincses szigetet:)) Iszonyú rongyos, imádom! Plusz megvettem 200 forintért Shakespeare egyik jó vastag dráma-kötetét. Jó vásár volt, úgy érzem. :D:) A kincses sziget amúgy rajta van a bizonyos LISTÁN  is. 

Hazafele viszont erõt vett rajtam a kimerültség...késett a vonat is, éhes is voltam, és kicsit morcos is, így itthon egy hatalmasat sírtam, ezzel is engedve a vizsgák alatt felgyülemlett feszkónak. Komolyan, néha még jól is esik, fõleg, hogy mostanság hiperérzékeny vagyok mindenre..:D Szóval a nap vége annyira nem lett jó, de még így is boldog vagyok:)

A 100happydays-t meg elkezdtem weheartit-on meg tumblr-n :D 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://littlemonster.blog.hu/api/trackback/id/tr185979627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Demonia 2014.01.10. 19:58:28

EZ a Lajos jóóóó... :D Gratulálok. Sok vizsga van még?

Chupacabra 2014.01.10. 20:06:05

köszönöm^^ nem annyira, 3. kettő szóbeli, egy írásbeli. amúgy az a durva, hogy nem volt sok vizsgám öt összesen (6 beugróval együtt), de mégis annyira leterhelnek, mintha 8-9 lenne..:/ első évben meg se kottyant...talán kevesebbet kértek vagy nem tudom, itt már tömény történelem van:/
süti beállítások módosítása