Az egész hetet végiggörcsölve, kicsit nyûgösen csináltam végig... tanultam árpádkort(amit mindjárt kezdhetek megint), meg persze törököket, sokat. Geri feljött tegnap facsebukra, és olyan rémhíreket vágott hozzám,hogy nem kicsit megijedtem...komolyan ilyen brutális a vizsga???
Nagyonnagyon féltem. Tanulós vagyok, tény. Nem szeretek felkészületlenül odaállni egy tanár elé állni, mert ciki, ha ott állsz, és látszik, hogy nem tanultál, pedig tudtál volna...:/ Ráadásul elhittem, hogy ez a nõ szadista.
Nem is aludtam jól, minden bajom volt, végül felkeltem nagy nehezen, és elindultam. Teljesen jól ment minden, beértem idõben, a mama még késett is....jó sokat:D és sokáig tartott, mire bekerültem. Végül tétel- Wesselényi-mozgalom. Pont azt néztem át két másodperce úgy megörültem neki :DD Bár nem volt semmi konkrét, amit húzni akartam, inkább az, amit nem.:D Elmondtam, faggatott, de végülis ötöst adott:)) Azt mondta, hogy négyes lenne, de az enyém volt eddig a legjobb felelet (!!) ma, szval viszonyítási alapon ad egy ötöst *-* Hát húúúhááá. Nagyon boldog voltam :DD Vagyok még mindig :D
Szóval ez volt. Hazajöttem, lazultam egy órát, most meg tanulom az Árpád-házat a poszt után. Egyáltalán nem félek a holnapi naptól, tudom, hogy az már a maihoz képest könnyebb lesz:))
sokat gondoltam rád pericardium!Azt hiszem, jobban hasonlítunk, mint hittem :D