chupacabra

Csodálatos hétvégét tudhatok magam mögött. Egyszerûen...hihetetlen. Amilyen magam alatt voltam még pár nappal ezelõtt, most szinte lebegek. Bogár ittaludt nálam végre. Olyan rég volt ilyen. Annyira kellett már. Együtt lenni. Purnyadni a tévé elõtt. Gitározgatni. Zenehallgatás…

Végre. Úgy tûnik, minden sínen van.

Úgy, de úúgy szeretek elveszni a karjai közt. Szeretem ahogy cirógatja a hátam miközben én majdnem meghalok a bánatba. De nem szól semmit, csak szorosan magához ölel, és ott van nekem. Ringat finoman, és én pár perc alatt megnyugszom, megtisztulok. Letörli a könnyeimet a kezével,…

de komolyan nem. Mit ártottam én az embereknek? Miért rúgnak belém? Miért kell szarul éreznem magam a suliban, magányosan, mintha tele lennék véve ostoba emberekkel, akik nem értenek meg, nem is akarnak, és valami stréber idiótának elkönyveltek. Nem ismernek. Nem tudják ki vagyok.…